Azért is szeretek emberekkel foglalkozni, mert nagyon különleges életeket ismerhetek meg ezáltal. Életeket/élethelyzeteket, melyek még így, külső szemlélőként is meg tudnak hatni, elgondolkodtatni. Bár legtöbbször ez az elgondolkodás csak ideig-óráig tart, aztán visszatér az életem az eredeti kerékvágásba. És ezen kell változtatni. Hogyan? Ötletem rengeteg van rá, a megvalósítás már sokkal nehezebb. De ez egy másik történet, most jöjjön inkább egy igazi, megható emberi történet, tanulságokkal. (Emlékezetből írom, ezért valószínűleg pontatlan lesz, de ez a lényegen nem változtat.)
Bankszektorban dolgozom, egy napon bejött a fiókba egy jól szituált, csinos, elegáns, magára adó, idősebb hölgy. Hozzám ült le, elmondta a kérését/kérdését, majd ahogy az lenni szokott, szó szót követett, és elkezdett mesélni magáról. Elmesélte, hogy neki milyen szép élete volt, megvolt mindene, soha nem nélkülözött, boldog családban élt, szerető férje, és szerető gyermeke volt. Volt. Itt elcsuklott a hangja, és a szemei is könnyekkel teli lett. Nagyon szépen, választékosan beszélt, el kellett mondanom neki, hogy jól esik hallgatni, még akkor is, ha érzem, hogy most szomorú rész következik.
Kicsit szabadkozott. Hogy ő ezt nem így akarta… Nagyon sajnálja, nem akar engem terhelni, nem azért jött ide, hogy a gondjairól beszéljen. Megnyugtattam, hogy más ügyfél is mesélt már bensőséges dolgokról, tőlem még soha semmi nem került ki, engem is köt a titoktartás, szívesen meghallgatom, de csak annyit mondjon el, amennyit jónak érez, és amire azt érzi, hogy kikívánkozik belőle.
3 éve jártak a férjével Franciaországban, Párizsban, ahol a férj elkapott egy olyan betegséget, ami gyors leépüléssel jár, és másfél éven belül, szörnyű kínok között eltávozott az élők sorából.
De ami ezután következett, az még ennél is szörnyűbb.
Fél évvel ezelőtt történt. A lánya egy jónevű ékszerboltban dolgozott, nagyjából 45-50 év között lehetett. Csinos, vidám nő, aki mindig mosolyog, és mindig van 1-2 jó szava az emberekhez. Egy napon a munkáját végezte éppen, amikor a fejéhez kapott. “Hú, ez nagyon fáj” – mondta. Elájult, a mentő 12 perc alatt kiérkezett, bevitték a kórházba, de az orvos szerint menthetetlen. Többé már nem tért magához.
Senki nem számított rá. Senki nem készülhetett fel rá. Erre nem is lehet.
Az idős hölgy annyit mondott: ha visszamehetne az időben, vagy újra kezdhetné az életét, semmit nem csinálna másképp, kivétel egyet. Több gyermeket szülne. “Mert a család a legnagyobb áldás a világon.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: